2011. augusztus 9., kedd

MULUKHIYEH



Ez egy olyan növény, amit nem ismernek Magyarországon és én nem is tudom, hogy mindenkinek izlene-e. A levelét leszedik, megszárítják és térségtől függően lemorzsolják vagy egészben főzik. Én nagyon szeretem, de az állaga miatt bizony én is óvatosan kóstoltam meg az elején. Enyhén kesérű levél és amikor főzzük olyan nyúlós lesz a leves tőle, de tényleg ízletes. Rizzsel szokták tálalni. A Közel Keleten és az Észak afrikai térségben főzik, van ahol nyúl hússal, máshol csirkével. Van ahol a húst beleteszik a levesbe, van ahol külön még megsütik.  Én szíriai módra tanultam a barátnőmtől és beleteszem a húst a levesbe és így nem is kell vacakolni a hússal amikor esszük.:) Igaz ő levesesen csinálja én pedig egy kicsit sűrübb állagúra, de mindkettő nagyon finom. Nagyon egyszerű, nem drága és  nem időigényes.
4 személyre:
½ csirke (lehet több is)
4 marék szárított mulukhiyeh levél
1 fej foghagyma
2 teás kanál darált koriander
½ dl olaj
vegeta
40 dkg rizs
cirtom

A csirkét megmosom és vegetás vízben megfőzöm (persze lehabozom). Amikor kész a csirke kiteszem egy tálra és hagyom kihülni.
Egy edényben apróra vágott foghagymát pirítok a darált korianderrel és beleteszem a mulukhiyeht, együtt pirítom egy kicsit és ráöntöm a húslét. A csirkéről leszedem a bőrét és a csontját, a húst beleteszem a levesbe és együtt főzöm körülbelül 45 percig.
Aki a húst nem szeretné beletenni a levesbe annak azt javasolom, hogy 4 személyre egy egész csirkét főzzön és utánna süsse ki. Így is finom, de én jobban szeretem ezt a változatot.
Közben a rizst is megpárolom és együtt tálalom citrommal.


2011. augusztus 6., szombat

MENSZEF



Sziasztok
Már nagyon rég nem tettem fel újj receptet. 3 hónapig el voltam utazva és nem én főztem. Jordániában voltam a férjem családjánál, ahol megtehettem volna, hogy főzök, de apósom annyira válogatós, hogy  semmilyen külföldi ételt nem eszik meg, ki sem próbálja, nem is tudja, hogy ízlene –e vagy sem.  A süteményeimet mindenki nagyon szereti, de apósom azokra is talál valami kifogást, ezért csak ritkán sütöttem, pedig anyósom és mindenki más mondta, hogy süssek, mert ők szeretik, de ha nem érzem a késztetést akkor nem sütök.
Végre itthon és végre főzhetek amit csak akarok, amit megkívánok és ami jólesik.
Ezt az ételt amit ma felteszek Menszef-nek hívják és kifejezetten Jordán nemzeti étel,  még a férjem családja sem főzi, mert nem szeretik, pedig mondhatom, hogy az egyik legfinomabb arab étel amit ettem és  én igenis gyakran csinálom és nem tudok betelni vele. Úgy főzök, hogy másnapra is maradjon egy kevés és azt én eszem meg.:)
Íme a recept  4 személyre:
1 ½  kg csirke
2 liter joghurt
30 dkg rizs
1 fej foghagyma
3 darab arab kenyér
vegeta

A  csirkét jól megmosom feldarabolom és megfőzöm, közben lehabozom és vegetával ízesítem.  Amíg fő a csirke addig 1 fej foghagymát megtisztítok, apróra vágom, kevés olajban világos barnára pirítom és félreteszem egy tányérban.  3 darab arab kenyeret kis kockára szeletelek  és szép ropogósra sütöm olajban lecsöpögtetem és ezt is félre teszem egy tányérban.
A rizst megmosom, lecsöpögtetem, kevés olajon fehéredésig pirítom és dupla mennyiségű húslevest öntök rá. Ilyenkor már csak kevés sót vagy vegetát teszek a rizshez, mivel a húslé is ízesített volt. A tüzet teljesen minimumra állítom, a fedőt ráteszem az edényre és 18-20 percig nem is emelem fel.  Én mindig tefal edény használok, de ha jól csinálja valaki a rizst akkor más edényben sem fog leégni.  Én bögrével mérem a rizst és így pontosan tudom, hogy a húslé vagy a víz dupla mennyiségű kell legyen. Ez alapján nem lehet elrontani. 19 éve csinálom így és még nem égett  sohasem.
Jöhet a joghurt leves.  A joghurtot egy tojással egy edénybe a tűzre helyezem és nagyon lassú lángnál addig kavarom amíg el nem kezd felforrni. De ennél nagyon kell vigyázni, mert bizony a joghurt összemehet és csomossá válhat bármikor.  Bevallom már történt meg velem, nem is egyszer, ezért nagy türelem kell hozzá.  Amikor a joghurt már elég forró, persze folytonos kevergetés mellett akkor beleöntok ugyanennyi húslevet  és a pirított foghagymát. Hagyom fél órát a lassú tüzön, néha megkevergetem.  2 evőkanál ételkeményítőt kevés vízzel feloldok egy tányérban és kevergetés közben hozzáöntök a joghurtos leveshez. Pár másodpercig keverem és el  is zárom a tüzet.
Egy tepsibe nagyon kevés olajat öntök és ha kész a csirke ráhelyezem a tepsire és beteszem a sütőbe. Ropogósra sütöm.
Ha minden kész lehet tálalni. Jordániában ezt úgy eszik, hogy egy nagy tálra ráhelyezik a kenyeret, rá a rizst, rá a húst és egy tálban a joghurtos levest.
Amikor először ettem ezt az ételt, nagyon ízlett, de az arab kenyér nem volt megpirítva és emiatt elázott a tálon, ezért én változtattam a recepten. Annyiban  változtattam meg és ettől lett sokkal finomabb, mint az eredeti, hogy a kenyeret megpirítom és ezáltal amikor esszük ropogós marad és  teljesen más íze lesz az ételnek. Remélem másnak is ugyanígy fog ízleni.


2011. április 30., szombat

Francia csokitorta




Ezt a receptet azoknak érdemes kipróbálni akik nem szeretnek sokat pepecselni a konyhában. A televizíóban láttam ezt a recepted, már nem is tudom ki sütötte, de gyorsan leírtam a receptet. Nagyon könnyű, csak oda kell figyelni a sütésnél. Nem szabad tovább sütni, mint amennyit időt a recept ír. Ha jól sütöttük nagyon krémes lesz.

  • 25 dkg 60% -os étcsokoládé
  • 5 db tojás
  • 8 dkg cukor
  • 1 evőkanál liszt
  • 20 dkg vaj
  • 2 dl kávé
  • 1 rum eszenc

Előmelegítjük a sütőt.
A tojásokat szétválasztjuk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük. A csokit a vajjal vízgőzön felolvasztjuk. A többi hozzávalóval mindent összekeverünk és végül a tojáshabot hozzáadagoljuk. 25 cm-es kerek kapcsos tortaformába tesszük (az aljára zsírpapírt teszünk) és a tortaformát kivülről egy foliával körbetekerjük (nehogy víz szivárogjon a süteménybe). Vízgőzön gázsütőben 180 fokon 1 órát sütjük. Ha kihűlt, a tortaforma kapcsos részét leveszük, egy nagy tányért a torta tetejére helyezünk és óvatosan átfordítjuk a tortát. Érdemes a tányért megszórni előtte egy kevés porcukorral, így nem fog leragadni a torta alsó része.
Tűpróba!






2011. április 29., péntek

Édes savanyú csirke



Amikor nincs időm főzni és ha van otthon a fagyasztóban wok zöldség akkor ezt csinálok. Gyors és finom is. Én nem szeretem a nyúlós kínai ételeket,  ezért is kerestem valami olyat ami ehető és nem is nyúlósJ.  A fiam nagyon szereti a kínai ételeket, nem baj, ha csípős, ha bármilyen állagú, csak finom legyen.

2 pohár rizs
½ kg wok zöldség
40 dkg csirkemell
2 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál ecet
1 evőkanál barna cukor
1 evőkanál  kínai 5 fűszerkeverék

A rizset megmossuk, melegvízben fél órát áztatjuk, lecsöpögtetjük.  Egy edényben kevés olajon megpirítjuk, felöntjük dupla annyi forró vízzel, 1 és fél teás kanál sót teszünk hozzá, hagyjuk felforni, lefedjük és 20 perc alatt készre pároljuk.

A csirke mellet kockára vágjuk, megmossuk, kevés olajon puhára sütjük, hozzáadjuk a barna cukrot, az ecetet, a szójaszószt,  az 5 fűszerkeveréket és a zöldséget.  Körülbelül 10 perc alatt kész van.
Általában amíg a rizs párolódik addig készen lesz a hús is.

2011. április 16., szombat

Töltött szőlőlevél



Ezt az ételt a mediterrán világban jól ismerik, mindenütt másképpen csinálják, én így tanultam és így szeretem. Az araboknál az a szokás, hogy minél kisebb a szőlőlevél annál szebben mutat a tányéron, de én nem csinálok ebből problémát, így is 1-2 órát csavargatok, attól függ milyen a szőlőlevél minősége amit kapok.

3 db csirkecomb
30 dkg savanyított szőlőlevél
40 dkg rizs
1 fej foghagyma
1 teás kanál arab fűszerkeverék
2 teás kanál só

A rizst alaposan megmosom és fél órát melegvízbe állni hagyom.  Fél óra múlva leöntöm a vizet, megsózom , fűszerezem és kis töltikéket csavarok. A foghagymát megtisztítom. Az edény aljára teszem a bőrével lefelé a megmosott csirkecombokat, ráteszem a töltikéket,  a foghagymákat és felöntöm vízzel. Ráhelyezek egy tányért, hogy a töltikék ne essenek szét. Felforralom teljesen és amikor forr a víz lassú lángon főzöm 4-5 órát amíg teljesen el nem fő a leve és egy kicsit megpirul a csirke bőre. Ha kész van ráhelyezek egy nagy tálat és felfordítom, így a tálra kerülnek a töltött szőlőlevelek és a csirke kerül felülre. Én pontosan ezekkel a mennyiségekkel csinálom évek óta a 3 személyes családomnak, ha vendégeknek is készítek akkor nyilván többet használok minden alapanyagból.





Darázsfészek




Ezt a süteményt anyukámtól tanultam, de ő valahogy mindig kiszárította, mert valószínüleg nem locsolta le elég cukros tejjel. Ezen a recepten annyit változtattam, hogy 2-szer is meglocsolom cukros tejjel, így a sütemény alul olyan zselés lesz és ettől nem szárad ki. Akár 2-3 napig is ehető, ha marad egyáltalán. Persze megint újjítottam, mert a középső tekercsekre olvasztott csokit is kentem a vajas cukorra, de ezekre nem tettem diót, így lett egy pár csokis tekercs is.

Hozzávalók:
60 dkg liszt
2 egész tojás
3 dkg élesztő
6 dkg porcukor
5 dl langyos tej
15 dkg olvasztott vaj

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben, azután mindent egybeöntünk és jól összegyúrjuk amíg egy lágy tésztát kapunk ami elválik az edény falától.(a lisztet ne öntsük bele, mint a többi hozzávalót, hanem csak óvatosan amennyit felvesz.)
Duplájára kelesztjük. Két részre osztjuk  utána körülbelül újjnyi vastagságúra kinyújtuk.
20 dkg vajat elkeverünk porcukorral, ezzel kell megkenni. Erre kell szórni darált diót és mazsolát.
Feltekerjük és 2-3 cm vastagságban tekercsekre vágjuk. Kikenünk egy tepsit vajjal és belehelyezzük a kis tekercseket. Egy nagy tepsiben akár 32 csiga is elfér.
5-6 dl tejet 20 dkg porcukorral, 1 vaníliás cukorral elkeverünk. Ezzel kell meglocsolni az elején és sütési idő utolsó harmadában ráönteni a maradékot.

185-200 fok között sütjük körülbelül 45 percig. Amikor kezd pirulni a teteje  akkor jó.
Az alja jól elázik a tejes cukorban és minél jobban bekocsonyásodik annál finomabb. Én még másnap is a maradékot meglocsolom tejes cukorral és pár percre berakom a sütőbe, amíg a tejes cukor eltűnik a tepsiből (de nem égetem le), így megint olyan lesz, mint ha frissen sütöttem volna.
Még egy dolgot szoktam csinálni. Amielőtt betenném a tepsit a sütőbe, a sütő aljára foliát teszek, mert ahogy dagadnak a csigák úgy szorítják ki a tepsiből a cukros tejet, ami ha kicsöpög és ráég a sütő aljára nem éppen kellemes illatot fog árasztani.

2011. április 11., hétfő

Somlói Galuska



A férjem egyik kedvenc magyar süteménye, de mindig csak azt a bolti dobozos somlóit ette, nem ismerte az igazi sütemény ízét. Addig addig kerestette velem a receptet az interneten, amíg megtaláltam azt ami a mí ízlésünknek megfelel. Ez egy nagy adagnak felel meg amit akkor érdemes csinálni, ha vendégek is jönnek. Én most kívételesen egy kerek tepsiben sütöttem meg 9 tojásból, de csináltam ezt a nagy adagot is már nagy tepsiben. Másnap finomabb, mert összeérnek az ízek. Én zsírpapírt használtam a tepsihez, mert 3 vékony piskótát kellett sütni és ne keljen mosogatni, de így recés lett a széle, ezért inkább azt javaslom, hogy a hagyomásnyos módon a tepsit vajazzátok be és szórjátok be liszttel.

Tésztához
  • 12 tojás
  • 12 ek cukor
  • 12 ek liszt
  • 1 sütőpor
  • csipet só
  • A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjével a cukorral és a csipet sóval kemény habot keverünk. A tojás sárgákat fehéredésig keverjük és lassan hozzáadagoljuk a liszttel, a sütőporral a habhoz.
  • A tésztát 3 részre osztjuk  és egy nagyobb tepsit kibélelünk zsírpappírral
  • az első adagból sima sárga piskótát sütünk,
  • a másodikhoz kevés diót keverünk és megsütjük,
  • a 3-dik részhez 1 kanál cukrozatlan kakaóport keverünk és ezt is megsütjük.
  • Mindegyik piskóta sütési ideje körülbelül 10 perc előmelegített sütőben, közepes hőfokon gáz sütőben
Vaníliakrém
  1 és fél liter tej
  6 tojás sárgája
  6 ek cukorral, vanília cukorral elkeverünk és hozzáadjuk a felforralt tejhez
  3 ek lisztet + 2 dl tejet elkeverünk és besűrítjük a tejet
  mazsolát szórunk a krémhez amennyit akarunk.
 
Cukorsziruphoz
  • 40 dkg cukor
  • 300 ml víz
  • 1 dl rum eszenc
  • 1 citrom lereszelve
  • 1 narancs lereszelve és kicsavarva
  • az összetevőkből szirupot főzünk
Csokiöntethez
  • 1/4 liter vízzel és
  • dupla adag cukorral szirupot főzünk
  • 3 ek cukrozatlan kakaóport  adunk hozzá

Tálaláshoz
  • tejszínhab

Összeállítás:
A sárga piskótát meglocsolom sziruppal, megszórom dióval és megkenem a vanília krém felével.
A kakaós piskótát ráhelyezem, ugyanúgy meglocsolom sziruppal, megszórom dióval és ráteszem a maradék vanília krémet.
A diós piskótát ráhelyezem és meglocsolom a maradék sziruppal.
Egy éjszakára beteszem a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.
Tálaláskor csokiöntettel és tejszínhabbal tálalom.