2011. április 16., szombat

Darázsfészek




Ezt a süteményt anyukámtól tanultam, de ő valahogy mindig kiszárította, mert valószínüleg nem locsolta le elég cukros tejjel. Ezen a recepten annyit változtattam, hogy 2-szer is meglocsolom cukros tejjel, így a sütemény alul olyan zselés lesz és ettől nem szárad ki. Akár 2-3 napig is ehető, ha marad egyáltalán. Persze megint újjítottam, mert a középső tekercsekre olvasztott csokit is kentem a vajas cukorra, de ezekre nem tettem diót, így lett egy pár csokis tekercs is.

Hozzávalók:
60 dkg liszt
2 egész tojás
3 dkg élesztő
6 dkg porcukor
5 dl langyos tej
15 dkg olvasztott vaj

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben, azután mindent egybeöntünk és jól összegyúrjuk amíg egy lágy tésztát kapunk ami elválik az edény falától.(a lisztet ne öntsük bele, mint a többi hozzávalót, hanem csak óvatosan amennyit felvesz.)
Duplájára kelesztjük. Két részre osztjuk  utána körülbelül újjnyi vastagságúra kinyújtuk.
20 dkg vajat elkeverünk porcukorral, ezzel kell megkenni. Erre kell szórni darált diót és mazsolát.
Feltekerjük és 2-3 cm vastagságban tekercsekre vágjuk. Kikenünk egy tepsit vajjal és belehelyezzük a kis tekercseket. Egy nagy tepsiben akár 32 csiga is elfér.
5-6 dl tejet 20 dkg porcukorral, 1 vaníliás cukorral elkeverünk. Ezzel kell meglocsolni az elején és sütési idő utolsó harmadában ráönteni a maradékot.

185-200 fok között sütjük körülbelül 45 percig. Amikor kezd pirulni a teteje  akkor jó.
Az alja jól elázik a tejes cukorban és minél jobban bekocsonyásodik annál finomabb. Én még másnap is a maradékot meglocsolom tejes cukorral és pár percre berakom a sütőbe, amíg a tejes cukor eltűnik a tepsiből (de nem égetem le), így megint olyan lesz, mint ha frissen sütöttem volna.
Még egy dolgot szoktam csinálni. Amielőtt betenném a tepsit a sütőbe, a sütő aljára foliát teszek, mert ahogy dagadnak a csigák úgy szorítják ki a tepsiből a cukros tejet, ami ha kicsöpög és ráég a sütő aljára nem éppen kellemes illatot fog árasztani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése