2011. március 11., péntek

Csipős ropogós csirkeszárnyak




Csípős Kentucky csirkeszárnyak


A csirkeszárnyakat megmossuk, 3 részre vágjuk (a csirkeszárny csontos végét nem használom fel).
A húsos részeket sózzuk, borsozzuk és foghagymás tejbe áztatjuk egy éjszakára. Egy kanál ecetet is teszek bele, hogy jobban puhuljon.
2 tojást sóval, borssal, kevés tejjel felverünk.
A lisztbe szárított petrezselymet, foghagymaport, sót, borsot, csili paprikát, hagymaport keverünk.
Másnap kivesszük a tejből és liszbe forgatjuk majd felvert tojásba és újjra lisztbe.
Előmelegített forró olajba helyezzük a csirke szárnyakat, majd közepesre állítjuk és 20-25 percig sütjük.

Foghagymás csípős csirkeszárnyak

A csirkeszárnyakat megmossuk, 3 részre vágjuk (a csirkeszárnyak csontos végét nem használom fel).
A húsos részeket sózzuk, borsozzuk, csiliszósszal elkeverjük, lisztbe forgatjuk.
A teflon tepsit nagyon vékonyan bekenem olajjal, ráhelyezem a csirkeszárnyakat és előmelegített forró sütőbe helyezem, amit közepesre állítok amikor a tepsit beteszem a sütőbe.
Nagyon vékonyan meglocsolom olajjal.
30 percig sütöm, kiveszem megfordítom a csirkeszárnyakat és 25-30 percig sütöm a másik oldalát is.
Attól függ ki mennyire ropogósra szereti.
Ha kész van akkor a szószba forgatom és lehet tálalni.

Szósz:

2 cikk foghagyma
1 kiskanál gyömbér
1 dl barnacukor
1 dl rizsecet
1 kiskanál szójaszósz
Egy edényben pár percig összefőzöm az összetevőket.

Káposztasaláta:

30 dkg reszelt káposzta,
kevés reszelt hagyma
1 db sárgarépa lereszelve
2-3 kanál majonéz
1 evőkanál almaecet
1 evőkanál cukor
pici só

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése